banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Betegség miatt elmarad az Anconai szerelmesek öt előadása Szatmárnémetiben

Az Anconai szerelmesek című, szilveszterkor bemutatott produkció január 4. és 8. közötti előadásai betegség miatt elmaradnak, közölte hétfőn a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Az intézmény közleménye szerint a január 4-re és 5-re tervezett bérletszünetes előadásra jeggyel rendelkezők belépőit visszaváltják, a bérletes előadások közönsége pedig egy későbbi időpontban láthatja majd a zenés vígjátékot. A pontos időpontról a bérleteseket tájékoztatni fogják.Anconai szerelmesek (r. Lendvai Zoltán) | fotó: a Harag György Társulat Facebook-oldala

A színház honlapja szerint legközelebb január 12-én délután négy órától adják elő az Anconai szerelmeseket, további alkalmak január 29-én és 30-án lesznek.

Vajda Katalin darabját 20 év után játssza ismét a szatmári társulat, most Lendvai Zoltán rendező színrevitelében. A produkció az 1960-as, 1970-es évek Olaszországát idézi meg mind díszletekben és jelmezekben, mind pedig dalokban, a beharangozó szerint pedig igazi kikapcsolódást ígér.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?

OSZAR »